Utolsó főpróba a Kékszalag előtt

2017.06.30.

Négy nappal Európa legnagyobb tókerülő versenye előtt, 2017. július 2-án, vasárnap kerül lebonyolításra a hagyományos Horváth Boldizsár Emlékverseny a Balatonfüredi Yacht Club szervezésében.

Horváth Boldizsár életében a vitorlázás mellett a hajótervezés, hajóépítés is fontos szerepet töltött be: három fahajó tervezésében és építésében vett részt, leghíresebb hajója az ADDIÓ 40-es cirkáló volt, mellyel 1959-ben megnyerte a Kékszalagot.

„Az ADDIÓ-t 1941-42 között építtette Horváth Boldizsár. A terveket Benacsek Jenő készítette és a hajó a Balatonfüredi Hajógyárban épült meg. Horváth Boldizsárnak ez volt a harmadik cirkálója egy 22-es és egy 30-as után. Vízre tétele 1943. április 17-én történt. A hajót 1968-ig – haláláig – használta. Saját, illetve Irma nevű lánya kormányzásával hat bajnokságot és egy Kékszalag győzelmet szereztek.”

– írja Dulin Jenő, A magyar vitorlázás története c. könyvében.

A 10 órakor rajtoló regatta amellett, hogy az anno vitorlázókat ingyen gyógyító ortopéd orvos, Horváth Boldizsár emléke előtt tiszteleg, remek alkalom a nagyhajósoknak arra, hogy a Kékszalag előtt még utoljára teszteljék csapatukat, felszerelésüket. A rövid túraversenyen a hajók a Balatonfüred – Paloznak – Tihany – Hajógyári-öböl – Balatonfüred útvonalon fognak vitorlázni.

Az idén 150 éves Balatonfüredi Yacht Club a nagyhajós vitorlázás teljes palettáját igyekszik megszólítani, így az osztályhajókat, a regisztrált, YS számmal rendelkező hajókat, valamint a nyílt többtestű hajókat várja a rajtvonalhoz. A szabadidősport elősegítése céljából az eseményen nem csak verseny- és sportorvosi engedéllyel rendelkező vitorlázók nevezhetnek.

forrás: hirbalaton.hu / hunsail.hu | fotó: hunsail.hu



Ha nem tudsz jelen lenni az eseményen,

NÉZD ONLINE, ÉLŐBEN EURÓPA LEGNAGYOBB TÓKERÜLŐ VITORLÁSVERSENYÉT,

A 49. KÉKSZALAG ERSTE WORLD NAGYDÍJAT!



vissza

Hozzászólások

Kedves Olvasónk!

Szeretettel köszöntelek a magazin készítői nevében! Sárközi Csaba vagyok, a nonstopbalaton.hu alapítója és felelős szerkesztője.

A Balaton minden évszakban csodálatos. A nyári naplementék romantikus hangulata, a tavasszal virágba boruló mandulafák illata, az őszi túrák során felfedezett megannyi érdekes látnivaló és nevezetesség titkai, valamint a téli Balaton forralt boros korcsolyázásainak örömteli pillanatai együtt adják a Balaton esszenciáját, a felejthetetlen élményeket, melyek miatt imádjuk a Balatont. 

Szeretnénk mindezeket Neked is megmutatni. Ha velünk tartasz, tudni fogod, hogy merre indulj el, mit érdemes megnézni, és hogy hová ülj be finomakat enni. Tarts velünk, és elhozzuk neked a Balaton esszenciáját! 

Megosztás

Olvastad már?

Ízelítő a tartalomból

Random programtippek

Hőlégballonos sétarepülések a Balatonnál - Balaton Ballooning

Hőlégballonos sétarepülések a Balatonnál - Balaton Ballooning Hónap: április, május, június, július, augusztus, szeptember, október
Település: Hévíz
Régió: Keszthely környéke
Megye: Zala
Program: mind, egyéb
Sport & Élmény: mind

Füred Gastro

Füred Gastro Program kezdete: november 15.
Program vége: november 17.
Település: Balatonfüred
Régió: Balatonfüred környéke
Megye: Veszprém
Program: gasztro/boros/sörös, mind

Bahart Regatta

Bahart Regatta Program kezdete: május 18.
Program vége: szeptember 14.
Település: Badacsony
Régió: Badacsony környéke
Megye: Veszprém
Program: sport/verseny, mind

Szavazás

Mit jelent számodra a Balaton?

Szavazok