Új turisztikai negyed épül Balatonfüreden

2018.06.07.

A város egyik legfontosabb turisztikai attrakciójának szánt beruházás uniós pályázati pénzből a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) mint konzorciumi vezető segítségével valósul meg. A területet már körbekerítették, a munkálatok egész évben zajlanak majd.

A Gyógyhelyfejlesztés elnevezésű projekt keretében egymilliárd forint

pályázati támogatást nyert a város a Zákonyi sétányon álló mélygarázs fölötti terület kialakítására, pihenőpark létesítésére.

A beruházás teljes költsége várhatóan 1,3 milliárd forint lesz.

A GINOP pályázat keretében a mélygarázs fölött négy épületet alakítanak ki, ezek a kilencezer négyzetméteres területből 1200 négyzetmétert foglalnak majd el. Az ingatlan Halászkert felőli részén egy információs irodát illetve egy kétszintes épületet emelnek, itt kiállítótér illetve vendéglő kap helyet. A mellette épülő részben három üzlethelyiséget alakítanak ki, ez vállalkozói forrásból épül fel, de marad önkormányzati tulajdonban, a vállalkozók bérleti díj ellenében használják majd. A terület északi részén pedig egy közösségi térként is funkcionáló kortárs galéria, divattörténeti kiállítóhelylétesül, itt tanfolyamokat, kurzusokat, divatbemutatókat tartanak majd.

A beruházás részeként mintegy 8 ezer négyzetméteren rendezik a zöldterületet, parkosítanak, gyalogos utakat létesítenek, szökőkutat alakítanak ki. Megépül egy telente, szezonálisan működő 60×15 méteres jégpályais. Az építkezés alatt a mélygarázsban továbbra is lehet parkolni.

A tervek szerint az év végére az épületek szerkezetkészek lesznek, elkészülnek a sétányok és befejeződik a parkosítás, arra is van esély, hogy a télen már használható lesz a jégpálya is. Jövő évben zajlanak majd a belső munkálatok, így a nyári szezonra elkészül a teljes beruházás, egy új turisztikai résszel bővül a város.

forrás / látványtervek: balatonfured.hu


További cikkek Balatonfüred témában

vissza

Hozzászólások

Kedves Olvasónk!

Szeretettel köszöntelek a magazin készítői nevében! Sárközi Csaba vagyok, a nonstopbalaton.hu alapítója és felelős szerkesztője.

A Balaton minden évszakban csodálatos. A nyári naplementék romantikus hangulata, a tavasszal virágba boruló mandulafák illata, az őszi túrák során felfedezett megannyi érdekes látnivaló és nevezetesség titkai, valamint a téli Balaton forralt boros korcsolyázásainak örömteli pillanatai együtt adják a Balaton esszenciáját, a felejthetetlen élményeket, melyek miatt imádjuk a Balatont. 

Szeretnénk mindezeket Neked is megmutatni. Ha velünk tartasz, tudni fogod, hogy merre indulj el, mit érdemes megnézni, és hogy hová ülj be finomakat enni. Tarts velünk, és elhozzuk neked a Balaton esszenciáját! 

Megosztás

Olvastad már?

Ízelítő a tartalomból

Random programtippek

Majestic Sounds Orgonakoncertek

Majestic Sounds Orgonakoncertek Program kezdete: július 15.
Program vége: augusztus 12.
Település: Siófok
Régió: Siófok környéke
Megye: Somogy
Program: zenei, mind

Fehér Szalag Izsák Szabolcs Emlékverseny

Fehér Szalag Izsák Szabolcs Emlékverseny Program kezdete: július 13.
Program vége: július 13.
Település: Balatonfüred
Régió: Balatonfüred környéke
Megye: Veszprém
Program: sport/verseny, mind

Zalai Borcégér - Keszthelyi Borünnep

Zalai Borcégér - Keszthelyi Borünnep Program kezdete: július 31.
Program vége: augusztus 04.
Település: Keszthely
Régió: Keszthely környéke
Megye: Zala
Program: gasztro/boros/sörös, mind

Szavazás

Mit jelent számodra a Balaton?

Szavazok