Sikeres évet zár a balatonföldvári Hajózástörténeti Látogatóközpont

2016.12.28.

Sikeres évet zár az idei év balatoni újdonsága, a július elején Balatonföldváron megnyílt Hajózástörténeti Látogatóközpont, amit közel 50 ezren látogattak meg eddig – tájékoztatta Futó Zsófia, a központ sajtófelelőse a hirbalaton.hu-t.

Az idei balatoni nyár legújabb látványosságának népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a nyitást követő első hónapban már 20 ezer látogató kereste fel a különleges hajó alakú épületet a Balaton déli partján. Év vége felé a látogatók száma meghaladta a 49 ezret.

Az épület tervezése 2012-ben kezdődött, majd négy évig tartott az engedélyezés, a versenyeztetés és a kivitelezés. Az építkezés során a szerkezethez 31 tonna betonvasat és több mint ezer köbméternyi betont használtak fel. Az egyedi formavilágú épületegyüttes teljes mértékben európai uniós finanszírozású beruházásként, 475 millió forintból valósult meg.

A Hajózástörténeti Látogatóközpont több mint egy kilátó, hiszen programlehetőséget kínál a turistáknak a téli időszakban is. Mivel akadálymentesített, a kerekes-székes, illetve mozgáskorlátozott látogatóknak is élményt kínál. Az eddigi tapasztalatok szerint a látogatók elsősorban a 25 méter magas kilátótorony miatt keresik fel, ahonnan az egyik legszebb balatoni panoráma csodálható meg. A mintegy 40-45 méteres magas-parttal együtt

közel 70 méter magasból lehet rálátni

a Balaton keleti és nyugati medencéjére.

A legkisebbeket interaktív kiállítás és játszótér is várja.

A helyi lakosoknak egy hónapon keresztül ingyenes belépéssel kedveskedett a város. Az új létesítmény helyszínt biztosított Balatonföldvár testvérvárosainak találkozójára, esküvői fotózásokra, leánykérésre, és a Jaguár Club oldtimerei is itt sorakoztak fel az év során.

Az ígéretek szerint jövőre nemcsak a kilátó játszótere, hanem interaktív kiállítása is újabb elemekkel bővül.

forrás: hirbalaton.hu | fotó: MTI/Varga György

vissza

Hozzászólások

Kedves Olvasónk!

Szeretettel köszöntelek a magazin készítői nevében! Sárközi Csaba vagyok, a nonstopbalaton.hu alapítója és felelős szerkesztője.

A Balaton minden évszakban csodálatos. A nyári naplementék romantikus hangulata, a tavasszal virágba boruló mandulafák illata, az őszi túrák során felfedezett megannyi érdekes látnivaló és nevezetesség titkai, valamint a téli Balaton forralt boros korcsolyázásainak örömteli pillanatai együtt adják a Balaton esszenciáját, a felejthetetlen élményeket, melyek miatt imádjuk a Balatont. 

Szeretnénk mindezeket Neked is megmutatni. Ha velünk tartasz, tudni fogod, hogy merre indulj el, mit érdemes megnézni, és hogy hová ülj be finomakat enni. Tarts velünk, és elhozzuk neked a Balaton esszenciáját! 

Megosztás

Olvastad már?

Ízelítő a tartalomból

Random programtippek

Nagyberek Túrák

Nagyberek Túrák Település: Balatonfenyves
Régió: Balatonboglár környéke
Megye: Somogy
Program: mind, egyéb
Kirándulás: mind, túra/séta
Sport & Élmény: nordic walking, kerékpározás

Vezetett kerékpártúrák a Nyugat-Balaton térségben

Vezetett kerékpártúrák a Nyugat-Balaton térségben Település: Gyenesdiás
Régió: Keszthely környéke
Megye: Zala
Program: egyéb, mind, sport/verseny
Kirándulás: mind, túra/séta
Sport & Élmény: mind, kerékpározás

Reformkori séták

Reformkori séták Program kezdete: április 07.
Program vége: október 27.
Település: Balatonfüred
Régió: Balatonfüred környéke
Megye: Veszprém
Program: kulturális, egyéb, mind

Szavazás

Mit jelent számodra a Balaton?

Szavazok