Beindultak a siófoki strandok

2017.05.19.

Siófokon hivatalosan is beindult a strandszezon; május 15-től minden körülményt megteremtettek a kulturált strandoláshoz a város 2 fizetős és több szabad strandján, május 19 -től pedig már a vízi-mentők is szolgálatot teljesítenek.

Erről Pintér Tamás, az önkormányzati szolgáltató cég, a Balaton-parti Kft. ügyvezetője számolt be. Tájékoztatása szerint mindenütt behelyezték a vízbe a bejáró strandlépcsőket, és megtörtént a mélyvizet jelölő bóják kihelyezése is, a füves területek rendbetétele mellett.

A város két fizetős standjára május 19-től előszezoni árakon lehet bejutni.

Számítani kell arra, hogy idén némileg emelkednek az árak, ami a PLÁZS néven is futó Nagystrand esetében azt jelenti, hogy egy felnőtt teljes árú belépőjegy elő- és utószezonban hétköznap 750 forint, hétvégén 1000 forint. (Mindez a főszezonban, vagyis július 16. és augusztus 27. között hétköznap 1000, hétvégén 1300 forintba kerül majd). A város másik fizetős partszakaszán, a Sóstói strandon elő- és utószezonban hétköznap 500 forint,  hétvégén 600 forint a teljes árú felnőttjegy (ami a főszezonban 100-100 forinttal emelkedikmajd).

Idei újdonságként Siófok fizetős strandjain számos kedvezményes jegyvásárlással lehet élni.

Igénybe vehető többek között a családi jegy, és a Siófok Kártyával rendelkező helyi lakosoknak 50 százalékos árat kell fizetni. Idén már lehet belépőt venni online is, és lehet fizetni Szép kártyával is.

A városüzemeltetést végző társaság sokat tett a standok kulturáltabbá tételéért, technikai fejlesztéseket hajtott végre, fokozottabban ügyel a hulladék időben történő elszállítására, és sok helyen programokat is biztosít

- mondta az ügyvezető.

forrás: siofok.hu | fotó: plazssiofok.hu

vissza

Hozzászólások

Kedves Olvasónk!

Szeretettel köszöntelek a magazin készítői nevében! Sárközi Csaba vagyok, a nonstopbalaton.hu alapítója és felelős szerkesztője.

A Balaton minden évszakban csodálatos. A nyári naplementék romantikus hangulata, a tavasszal virágba boruló mandulafák illata, az őszi túrák során felfedezett megannyi érdekes látnivaló és nevezetesség titkai, valamint a téli Balaton forralt boros korcsolyázásainak örömteli pillanatai együtt adják a Balaton esszenciáját, a felejthetetlen élményeket, melyek miatt imádjuk a Balatont. 

Szeretnénk mindezeket Neked is megmutatni. Ha velünk tartasz, tudni fogod, hogy merre indulj el, mit érdemes megnézni, és hogy hová ülj be finomakat enni. Tarts velünk, és elhozzuk neked a Balaton esszenciáját! 

Megosztás

Olvastad már?

Ízelítő a tartalomból

Random programtippek

Hévízi Borünnep

Hévízi Borünnep Program kezdete: augusztus 16.
Program vége: augusztus 20.
Település: Hévíz
Régió: Keszthely környéke
Megye: Zala
Program: gasztro/boros/sörös, mind

Romantikus Reformkor

Romantikus Reformkor Program kezdete: szeptember 20.
Program vége: szeptember 22.
Település: Balatonfüred
Régió: Balatonfüred környéke
Megye: Veszprém
Program: kulturális, művészeti, zenei, egyéb, mind

Balatonakali Bor és Zene Fesztivál

Balatonakali Bor és Zene Fesztivál Program kezdete: július 27.
Program vége: augusztus 18.
Település: Balatonakali
Régió: Balatonfüred környéke
Megye: Veszprém
Program: gasztro/boros/sörös, zenei, egyéb, mind

Szavazás

Mit jelent számodra a Balaton?

Szavazok